„Itt tavasz, nyílnak a virágok, csiripelnek a madarak, viszont jön a karácsony és majd lefagy a f…unk.” Nagyjából így jellemeztük a tavaszi szezonból előre hozott bajnoki fordulót, amit már hagyományosan –így az idén is- télen került megrendezésre.

Dévaványa csapatát fogatuk, ahová még annó, az első fordulóban egy csodálatos napsütéses délutánon látogattunk el. Most viszont dermesztő hidegben fagyoskodtunk, de már hazai környezetben.

Létszámunk sajnos nem szökött az egekbe, sőt, az idén talán most voltunk a legkevesebben. Összesen 3-man gondoltuk úgy, hogy tábort verünk a szokásos helyünkön, ebből egyikünk így is rendező volt, tehát „hivatalosan” ketten voltunk.

Ennek megfelelően meglehetősen haloványra sikerült a szurkolás: rögtön az első félidő elején egy fantasztikus dobszólóval vontuk magunkra figyelmet majd jóval később, Titi gólja után szólt az „MTE…MTE…MTE…” rigmus és ennyi.

Ez a második félidőben sem volt másképp, szórványos bekiabálásokkal nézegettük az egyébként küzdelmes, és színvonalas mérkőzést. A meccs vége felé amikor egyre-másra alakítottuk ki a helyzeteket ismét rákezdtünk az „MTE… MTE…” rigmusba, majd szólt a  „Hajrá Kovácsháza” és a „mindent be” is, főleg a 89. perc után. Ha ketten, hát ketten, lényeg, hogy mi jól érezzük magunk. :D

A meccs lefújását követően „szép volt fiúk”-kal köszöntük meg a győzelmet, a csapat pedig a szurkolást azzal, hogy összegyűltek a kezdőkör közelében és megtapsoltak minket. Szimpatikus gesztus volt a 2 fős „tábort” így köszönteni.

Meccs után még csináltunk 2 képet a büfénél, és szép lassan elindultunk haza.

Jöhet a hosszú tél foci nélkül…