Bizakodva vártuk újabb távoli hétvégi túránkat, hiszen ezúttal a márciusi jó emlékű békésszentandrási pályára vezetett utunk.
Nyáron még szebb a Körös part, ezt magunk is tapasztalhattunk, a márciusi hideg után, kellemes idő várt minket szentandráson. A túrának öten vágtunk neki, 3 AVE tag, egy törzsszurkoló, valamint csapatunk gólvágója Multyán Csabi.
Jó hangulatban, sörözéssel telt az oda út, az ifi mérkőzés második félidejére már odaértünk, szerencsére a fiataljaink megszerezték első győzelmüket!
A felnőtt mérkőzés szóra sem érdemes… Az elején próbáltunk szurkolni, belekezdtünk 1-2 rigmusba, de sajnos már a 23. percben 3:0 volt oda, ami a kedvünket is alaposon visszavetette.
A vége 5:1 a hazaiaknak, búslakodva térhettünk haza szeretett városunkba.
A hétvégén is vasárnap játszunk a „búcsú” miatt, ráadásul egy derbi következik, hiszen Battonyát látjuk vendégül. Reméljük, hogy a csapat és a szurkolótábor is kitesz magáért! A mostanság kevesebbet kijáró szurkolótársaink pedig remélhetőleg tudják majd, hogy hol a helyük vasárnap fél 5-től! HAJRÁ MTE!