DERBI 2009 UTE-FRADI
2009.10.04. 13:48
HOSSZÚ IDŐ UTÁN ÚJRA VOLT DERBI.
FORRÁS: NSO ONLINE
Előállított szurkolók, sérült rendőrök, „néma" Davison
Nem meglepő módon a tegnapi Újpest−Ferencváros mérkőzéssel kapcsolatos legfrissebb hírek a rendőrségtől származnak. A BRFK közleménye előállított, majd elengedett szurkolókról, sérült rendőrökről, megrongált metrószerelvényről szól.
|
A ferencvárosi szurkolók minden lépését rendőrök tartották szemmel (Fotó: Szabó Miklós) |
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a tegnapi Újpest−Ferencváros mérkőzésen négy embert állítottak elő. A négyből hármat garázdaság, pirotechnikai eszközzel való visszaélés, rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés szabálysértése miatt, valamint egy férfit kábítószerrel való visszaélés bűncselekménye miatt. Mind a négyen szabadlábon védekezhetnek.
A mérkőzés közben öt rendőr sérült meg könnyebben, mindannyian a szurkolók által használt különböző pirotechnikai eszközöktől.
A meccs bűnügyi krónikájához tartozik, hogy a mérkőzésre utazó Fradi-szurkolók megrongálták a számukra biztosított metrószerelvényt, valamint az is, hogy a mérkőzés előtt nagyobb mennyiségű pirotechnikai eszközöket foglaltak le.
„Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést a szurkolók részéről, fölfokozott hangulatban léphettünk pályára. Mind a két szurkolótábor kitett magáért, és úgy érzem, jó teljesítményt nyújtottunk. A meccs végén a győzelemért tettünk lépéseket, de a próbálkozásaink ellenére nem tudtunk pontot szerezni" − idézi a találkozóval kapcsolatban Csatót az ujpestfc.hu.
Az újpestiek skót szakvezetője érthetően elégedett volt a derbit követően.
„Először vettem részt edzőként a Ferencváros elleni mérkőzésen, ez igazán nagy élmény volt számomra. A szünetben nyugalomra intettem a csapatomat, rövidebb passzokkal kezdtünk el játszani, és ezzel feljavultunk, veszélyesebbé váltunk. Reméltem, hogy az utolsó tíz percben megnyerjük a meccset, és ez bejött" – nyilatkozta Willie McStay, aki Bobby Davisonról is beszélt.
„Úgy gondolom, hogy az edzőnek az is a feladata, hogy tájékoztassa az újságírókat, ezáltal a szurkolókat a csapattal kapcsolatos eseményekről. Elismerem, ez nagyon nehéz és összetett feladat, és én a győztes és a vesztes mérkőzések után is megjelenek a sajtótájékoztatón. Mindenkinek más stílusa van, ő ilyen. A mérkőzés előtt találkoztunk, akkor beszélgettünk, de utána nem" – mondta McStay.
|