Levszki Szófia- Bulgária
2009.08.24. 13:01
Holnap LOKI-Levszki BL meccs.
forrás: NSO.hu
A kék drukkerhadra is számít a Levszki Budapesten
Tizenkét szurkolói buszt indít a Levszki Szófia Budapestre – tudatta a DVSC-TEVA BL-selejtezős ellenfele.
Akárcsak a magyar csapat tagjai, a bolgárok is nagyon számítanak sajátjaik buzdítására a Puskás Ferenc Stadionban rendezendő találkozón. A Levszki szurkolói csoportja már tizenkét buszt szervezett (érdeklődéstől függően továbbiakat is indíthatnak), és több száz autó is Budapest felé veszi az irányt.A drukkercsoport honlapja, a sector-b.com szerint a kék mezes bolgár együttes háromezer híve érkezik kedden a visszavágóra.
A magyar szurkolók Debrecenben az Oláh Gábor utcai klubirodában, a három Loki-shopban, illetve a Mods Store-ban vásárolhatnak jegyet. Budapesten naponta 10-től 18 óráig a Puskás-stadion Syma-csarnoknál található pénztárában lehet belépőkhöz jutni, melyek ára 1500 és 4500 forint között van.
A hajdúságiak szurkolói vonatot is indítanak kedden 16.27-kor a debreceni nagyállomásról Budapestre, a szerelvény Hajdúszoboszlón, Püspökladányban és Szolnokon is vesz fel drukkereket. A vonat a találkozó után indul vissza a Keleti pályaudvarról.
|